Kilátások
Azt írta az újság – valamelyik –, hogy romlik a helyzet, nő a szegénység, a fiatalok kilátástalanul néznek a jövőbe. Érdekes megállapítás, de nem a helyzet meg a szegénység az érdekes benne, hiszen, mint tudjuk, negyven év virágzó gazdaságát az új demokrácia tette tönkre egy év alatt. Az az érdekes, ahogyan a fiatalok a jövőbe néznek.
Nem tudnám letagadni, tehát jobb, ha elismerem: én is voltam fiatal. Azt sem takargathatom, hogy akadtak olyan pillanatok az életemben, amikor úgy éreztem, ereszkedik a roló előttem. Mégis, nyilván a bennem munkáló egészségtelen életösztön miatt, soha nem gondoltam azt, hogy az élet úgy, cuzammen, kilátástalan, nem beszélve arról, hogy reménytelen. Valami mindig kilátszott, még a vasfüggöny mögül is, pedig azt igen szilárd anyagból faragták. S lám, érdemes volt kukucskálni, mert vasfüggöny már sehol, mi meg itt vagyunk, nagyon is. Tíz évvel ugyan kevesebbet fogunk élni, de élünk, s immár semmi nem takarja el előlünk a kilátást.
A helyzet persze rossz. Egyre rosszabb. Nő a szegénység meg a feledékenység. Nőnek a gyerekek is. Nőnek, és nem a jövőbe néznek, mert az láthatatlan. Az újságba néznek, és ott azt olvassák, hogy kilátástalanul néznek a jövőbe. Nem könnyű ma fiatalnak lenni.
Legjobb persze, ha az ember magában keresi a hibát. Őszintén, megrendültén átérzem a ma induló fiatalok tragikus helyzetét, de a bennem rejlő egészséges önzés miatt alapvetően nem az ő jövőjük, hanem a magamé foglalkoztat. És nem tehetek róla: látom a jövőmet. Túléltem egy rossz álmot, megfáradtam, de nem törtem meg sem testileg, sem lelkileg. Ha azt kibírtam, ki fogom bírni azt a néhány évet is, amíg teljesen felébredünk. Most aztán már tényleg nem hagyom magam. Én vagyok saját magam jövője, s akarom, hogy legyek, egészségesebben, értelmesebben, céltudatosabban, mint eddigi rossz életemben. Nem engedem, hogy becsapódjon előttem a szabadság kapuja, és bármennyire arra szorítanak a körülmények, nem mondom azt a fiataloknak, hogy nincs jövőm.
Lehet persze, az a baj, hogy már nem vagyok fiatal.
(Hajdú-bihari Napló, 1991)