A lírai szoprán (Hegyes Gabi)
Akik az utóbbi években figyelemmel kísérték a Csokonai Színház operarészlegének útját, örömmel tapasztalhatták, hogy a szopránénekesek között több ígéretes tehetség bontogatja szárnyait. Ilyen Hegyes Gabriella is, akiről persze mindjárt meg kell mondanunk, hogy túl van a szárnypróbálgatás idején, hiszen mintegy húsz operában - többségükben címszerepekben - bizonyította eddig képességeit a közönség és a szakma megelégedésére.
(Forrás: Csokonai Színház)
Pedig nem volt könnyű útja a színpadig. A Szabolcs megyéből származó kislány tornatanár akart volna lenni, ezért érettségi után Pestre költözött, hogy felvételi vizsgát tehessen a Testnevelési Főiskolán. Talán a sors akarta úgy, hogy ne sikerüljön a felvételi. Közben munkát vállalt az Orion gyárban, s itt egy munkatársnőjének közvetítésével elhatározta, hogy meghallgatásra jelentkezik egy énektanárhoz. Az eredmény ugyancsak meglepte: „Fiam, te kis pacsirta vagy!" - minősítette félénk produkcióját a tanárnő, s elsősorban az ő biztatásának köszönhető, hogy Hegyes Gabriella beiratkozott a budapesti konzervatóriumba, majd a debreceni Zeneművészeti Szakiskolába, hogy hangját képeztesse.
Az igazsághoz tartozik, hogy voltak azért ennek más előzményei is. „Gyermekkoromban sokat hallgattam a rádiót - emlékezik vissza -, szinte belebújtam, ha áriákat játszott Különösen Gyurkovics Máriát szerettem, s a magam módján megpróbáltam utánozni. Meg aztán szokás volt a családunkban az éneklés, rendszeresen énekeltünk dalokat több szólamban." S lám, milyen véletlenek történhetnek az életben! Még gyerekként, egy iskolai előadáson, első nyilvános szerepeként a francia királylányt „alakította" a János vitézből, s jó pár év múlva ugyanezzel a szereppel debütált a Csokonai Színházban, beugrásként.
„1967-ben kerültem a színházhoz énekkari tagnak, s 1973-ban kaptam meg a Lammermoori Lucia címszerepét, ami egyúttal a magánénekesi címet is elhozta." Irigylésre méltó sorozat kezdődött ezzel, szemléletesen beszélnek erről a szerepek: Lakmé: címszerep, Pillangókisasszony: címszerep, Rigoletto: Gilda, Varázsfuvola: az Éj Királynője, Hunyadi László: Gara Mária, Gianni Schicchi: Lauretta, Carmen: Micaela, Bohémélet: Mimi, Szöktetés a szerájból: Blonde, s a legújabb: Melinda a Bánk bánból.
Kevés énekesnő képes mindezen szerepeket elénekelni, hiszen köztük vannak az operairodalom legnehezebb áriái. Tudja ezt Hegyes Gabriella is, de rendkívül szerényen csak tényként fogja föl ezt az adottságot, s nem valami misztikus erényként. A szerénység, a józan (ön) ítélőképesség egyébként a művésznő egyik alaptulajdonsága, sokan mondták már, ha nem ilyen volna, előrébb tarthatna. Igaz ez? „Nem tudom: én eddig a Csokonai Színháztól mindent megkaptam, panaszra semmi okom. Pestre nem vágyom, mert ott a sok énekes miatt kevesebb a lehetőség. Kétségtelenül nem vagyok könyöklő típus, talán ezért sem érdekel a rivalizálás."
Mi az akkor, amire törekszik? „Olyan alkotó légkörbe vágyom, ahol vért kell izzadni a produkció sikeréért, ahol inspirálják egymást az emberek s ahol jobban megbecsülik az énekeseket." Úgy érzi, hogy nem méltányolják őket eléggé? „Olyan lehetőségeket kellene például teremteni számukra, hogy ne kelljen hatvanévesen is a színpadra állniuk, amikor már mindenki tudja, hogy hangjuk megkopott. Persze lehet, hogy elmúlt félév tortúrái mondatják ezt velem."
Miért, mi történt mostanában? „Mióta kiköltöztünk a nagyszínházból, áldatlan körülmények között zajlanak a próbák és az előadások. Szétszórtan dolgozunk, alkalmatlan termekben, a művelődési központ színháztermének sem igazán jó az akusztikája, nehéz túlénekelni a zenekart így a finomabb árnyalatok elsikkadnak... Emiatt mindenki ideges, szedi a nyugtatókat, feszültebb a légkör. Nincs lehetőség az előadások kiérlelésére. Kevesebb fellépési lehetőségünk van, többet szeretnénk dolgozni."
Nem lepnek meg ezek a szavak, mert tudom, hogy Hegyes Gabriella alaptalanul nem nyitja panaszra a száját, s mert az utóbbi hónapokban megszaporodtak a jelzések az áldatlan körülmények miatt kialakult színházi hangulatról. De mit lehet tenni mást, mint reménykedni abban, hogy az anyaépület mielőbb ismét befogadhatja a társulatot; addig viszont állandó próba alatt áll a színházi műhely szakítószilárdsága. Ez a félév mégis mozgalmasabb lesz Hegyes Gabriellának: énekli a Melindát, készülhet Csajkovszkij: Jolantha című egyfelvonásosának címszerepére és Olympia megformálására a Hoffmann meséiben. Pályafutását tekintve nincs okunk kételkedni abban, hogy ilyen feltételek mellett is kitűnően oldja meg ezeket a feladatokat
Sikerek után és előtt talán nem indokolatlan a kérdés: mennyire fontos számára a siker?" Jó érzés a taps, doppingol, de igazi megnyugvást mégis a belső értékelés ad, az öröm, ha sikerült átadnom a hallgatóknak azt, amit belül érzek" - mondja búcsúzóul.
(Hajdú-bihari Napló, 1980)